Mire kell figyelnünk a fülbevaló kiválasztásánál

Sokak véleménye szerint ez csak részletkérdés, azonban ez nem így van. A kiválasztáskor nemcsak arra kell figyelnünk, hogy a ruhánk stílusa milyen, hanem arra is, hogy milyen a formájú a fejünk, vagy mennyire álnak el a füleink.
A fülbevalókat lehet a fejformához hasonlóan is csoportosítani.
De ha a fej formája szerint szeretnénk csoportosítani a fülbevalókat, abban az estben nem kell annyira részletesen belemenni a kérdésbe, mint például, ha napszemüveget szeretnénk választani. Elegendő két nagyobb csoport, annak függvényében, hogy a fülbevalónak milyen szerepet szánunk: azt szeretnénk, hogy nyújtsa az arcot, vagy épp ennek az ellenkezőjét.
A kerek, valamint a szögletes fejformához való fülbevalók:
Ha valakinek kerek a fejformája, az nem jelenti azt, hogy a kinézete olyan, mint egy jóvágású kugligolyó. Viszont, abban az esetben, ha nem megfelelő fülbevalót vagy frizurát visel, akkor kezdődhet a tréfálkozás, mert kerek fejre olyan fazonú ékszert kell inkább választani, ami nyújtja az arcot.
Lehet választani, a hosszúkás fazonokat és azok az egyszerűbb darabokat is, amelyek teljesen egybeolvadnak az arccal, ezek ugyanakkor nem sokat segítenek a fejformán, viszont legalább nem rontanak a helyzeten. Akiknek kerek az arcúk inkább mindig igyekezzenek egysoros, hosszúkás fazont választani, ez optikailag nyújtja az arcot, azonban ezzel szemben a hosszúkás, viszont többsoros darabok felejtősek.
A szögletes formájú fejnél hasonló a helyzet, azonban itt arra is megéri odafigyelni, hogy a szögletes formákkal próbáljuk nem kiemelni a szigorú vonásokat. A karika fülbevaló ebben az esetben nem megoldás.
A hosszúkás archoz való fülbevalók:
Akinek hosszúkás az arca, azok előnyben vannak ezen, a téren ugyanis túl sok gondja nem lehet a fülbevalókkal. Ezeknél, az embereknél szinte bármilyen darab számításba jöhet egyetlen kivétellel, és ezek a nagyon hosszú darabok. Viszont ami az álluk vonalánál tovább ér, az nem jó, mert bármenyire is gyönyörű a kiszemelt fülbevaló, optikailag aránytalanul meg fogja nyújtani az arcukat, és a szép hosszúkás arcforma egyből a kelleténél hosszabb arcnak tűnhet.
Ezek az emberek nem hibázhatnak sem karika fülbevalóval, sem pedig akármilyen más, szélesebb darabokkal. De viszont ha már a karika fülbevalónál tartunk, érdemes egy két-szót szólni a méretről. Próbáljunk meg nem viselni hat centi átmérőjűnél nagyobb karikát, még abban az esetben sem, ha a divatmagazinokban a modelleken sűrűn lehet hasonló nagyságú darabokat látni, mert az nem biztos, hogy a fotón pontosan ugyanúgy mutat, mint a való életben. Az nem elegendő, ha a fejformánkhoz illik a kiválasztott fülbevaló, mert hiába van tökéletes formájú fejünk és hozzá egy szép lógós fülbevalónk, ennek ellenére, ha eláll a fülünk, akkor felesleges próbálkozni vele. Hasonló esetekben jobb inkább elkerülni a kiemelt darabokat, mert azok optikailag még inkább kihangsúlyozzák az önmagában talán még nem túlságosan feltűnő apró "hibát". Szóval tanácsosabb inkább a kisebb, átdugós fazonoknál és az elegáns, viszont nem nagy gyöngyöknél maradni.
A szív alakú archoz való fülbevalók:
Ha valakinek az álla hegyes és hosszú, valamint a homloka magas és széles, abban az esetben el lehet róla mondani, hogy ilyen szív alakú arcvonásai vannak. Az ilyen arcformával rendelkező emberek esetében a legelőnyösebb fülbevalók azok, amelyek alul ki szélesednek: például a csepp, a csillár, vagy a háromszög formájú fülbevalók. Ezeken, a formákon kívül az ilyen arcformához még az ovális, valamint a kerek formával rendelkező fülbevalók is passzolnak, persze csak mindaddig, amíg azok lefelé haladva kiszélesednek. Ehhez az arcformához fülbevalóformák közül a piramis az, ami a legjobban passzol hozzá. Az emberek esetében, akik ilyen arcformával rendelkeznek jobb, ha elkerülik a rövid szívformájú fülbevalókat.
A gyémánt alakú archoz való fülbevalók:
Ha határozottan széles valakinek az arccsontja, viszont a homloka és az álla már keskenyebb, abban az esetben neki valószínűleg gyémánt alakú arca lehet. Ehhez az arcformához egészen jól állnak az egyenes, valamint a görbe formájú fülbevalók. Az emberek esetében, akik ilyen arcformával rendelkeznek jobb, ha elkerülik, a vastag, valamint a keretes fülbevalókat, amit viszont egyértelmű, hogy ki kell próbálniuk, az a karika, a hosszú, a vékony, vagy éppen a hullámos fülbevalók.
A szögletes alakú archoz való fülbevalók:
Ha az állkapocs kiugró szögletes formát mutat leginkább, abban az esetben szögletes arcformáról beszélünk. Ehhez az arcformához szinte minden fülbevalóforma jól áll, persze el kell mondani, hogy csak azok, amelyek lágyítják az arcvonásokat, viszont ennél az arcformánál el kell kerülni a szögletes fülbevalókat. A spirálos, a hosszúkás vagy a könnycsepp alakú fülbevalók tökéletesen mutatnak ezzel az arcformával. Azonban vigyázni kell a kerek fülbevalókkal, valamint a nagy kerekeket kerülni kell, és ha van rá lehetőség, akkor inkább olyan fülbevalóra essen a választás, ami az állkapocscsontodig nem ér le. Ugyanis a nagyon hosszú fülbevalók már nem mutatnak jól, mivel nevetségesen kicsivé tudják varázsolni az arcot.
Az ovális alakú archoz való fülbevalók:
Az emberek esetében, akik ilyen arcformával rendelkeznek, azoknak nincs okuk panaszra, ugyanis az arcformájukkal szinte minden fülbevaló stílusosan mutat, egészen a kis kerektől, a hosszúkás, óriás fülbevalókig. Minden fülbevalóforma jól mutat, valamint a kerek, szögletes formák is tökéletesen állnak.
A fordított háromszög alakú archoz való fülbevalók:
A fordított háromszög alakú arc egy eléggé ritka fejformának számít, mivel a széles homlok, valamint a keskeny áll jellemzi. Nagy hasonlóságot mutat a szív arcformához, viszont ebben az esetben a homlok szélesebb, valamint kockásabb benyomást kelt. Az emberek esetében, akik ilyen arcformával rendelkeznek, azoknak jól állnak a lágyabb vonású fülbevalók, amelyek lefelé kiszélesednek, mint például a csillár, vagy a könnycsepp.
Azonban még egy háztető alakkal rendelkező fülbevaló is kiemeli ennek az arcformának a vonalát. Ennél az arcformánál nem a hajszín a legmeghatározóbb szempont, viszont nagyon ügyelni kell arra, hogy a kiválasztott fülbevaló ne olvadjon bele a hajszínbe.

Arc típus

Nem mindegy, milyen fülbe valót viselünk

Hiába lesz hibátlan az öltözékünk, ha a választásunk béna a fülbevalók terén, akkor a felépített összképnek úgymond annyi. Borsastylist elmondásai alapján levonhatjuk a tényeket, hogy pontosan mire is kell minden embernek oda figyelnie, amikor kiválasztja a fülbevalóját.
Ha az arcformákkal már tisztában vagyunk, akkor ismernünk kell, hogy milyen stílushoz, milyen fülbevaló illik. Általában az elegáns ruháknál a legegyszerűbb a helyzet, mivel egy tökéletes szabású kosztüm vagy estélyi esetében szigorúan tilos egy műanyag bizsut a fülünkbe akasztani.
Ha már fülbevalókban gondolkodunk, akkor minden esetben elsősorban a nemesfémeket vegyük előbb a számításba, valamint nem árthat meg egy-két kristálydíszítés sem. Persze mindig az a lehető legjobban kézenfekvő, ha valaki a ruháját fel tudja dobni néhány drágakővel, viszont az sem nagy katasztrófa, ha esetleg nem.
Ugyanis nem mindenkinek az ékszeres dobozában sorakoznak a méregdrága Tiffany ékszerek nem, mint a katonák.
Ha már eleve díszes a ruházat, akkor az ékszereket nem szabad túlzásba vinni, ugyanis, ha már azt érezi valaki, hogy a kiválasztott fülbevaló már túl sok az amúgy is díszes ruhához, akkor inkább ne is vegye fel, különben az a fülbevaló úgymond agyonüti a teljes szettet. A kosztümök esetében általában a lehető legjobb megoldást a gyöngyök biztosítják, bár sokan nem tudják azt, hogy a gyöngyök igen is kor függőek.
Ebben az esetben nem arra kell rögtön gondolni, hogy a tizennyolc éven aluliak nem hordhatják, hanem egyszerűen csak tudni kell azt a tényt, hogy hogyan kell a gyöngyöket viselni.
Még maga Borsa főszerkesztő is évekig, ha tehette, akkor messziről elkerülte a gyöngyöket, aztán megbarátkozott a viselésükkel szinte egyik napról a másikra - persze nem is kell megemlíteni azt a tényt, hogy ebben az akcióban Borsastylist keze igencsak benne volt.
Viszont, ha valaki nagyon úgymond rákattan a gyöngyök viselésére, akkor később már megválni sem fog tudni tőlük, mivel a gyöngyök szinte bármilyen ruházathoz passzolnak, attól a ténytől függetlenül, hogy egy estélyiről, vagy akár egy sportos ruha szettről esik szó.
Azonban addig, amíg sportos fülbevalókat az elegáns ruhákhoz még nem illik választani, addig visszafelé nem lesz igaz ez a szabály. Viszont egy egyszerű farmerhoz, vagy trikóhoz egy elegánsabb ékszert teljes nyugalommal fel lehet venni, mivel a lényeg minden esetben az, hogy ne legyen túl sok.
Példaként meg lehet említeni azt, hogy a Szex és New Yorkban Patricia Field rengeteg alkalommal adott Sarah Jessica Parkerre csillogó vagy éppen gyöngy ékszereket, még azokban az esetekben is, amikor a főszereplő csak az otthoni úgymond játszós ruháját viselte, viszont a felépített összhatás mégsem volt az a szemet bántó jellegű.
Bátran el lehet játszani a különböző stílusok keverésével.
Viszont csak azokban az esetben, ha egyértelműen láthatóvá válik mindenki előtt, hogy nem a véletlen műve az a ruházat, amit az ember felkapott magára, hanem eleve szándékosan állította össze a látszólagos összevisszaságot az öltözékében. Azonban egy aktuális öltözék szetten belül az ékszerek stílusát más nem szabad megkeverni. A hangsúlyos nyakláncot, valamint karkötőt csak azokban az esetekben kombináljunk, ha egy teljesen azonos szettből valóak.